a Helian NaTour Utazási Iroda blogja

Útitippek, történetek...

Kerékpárral Új-kaledóniában

Kiss Alexandra élménybeszámolója

2016. december 02. - Helian

Egy hét vakáció északon

 

Egy hónapja egyedül lakok, a lakótársam hazament. Ez újabb kihívásokat jelentett, mivel ő volt itt a legjobb barátom. Egy hónap és vége a szerződésemnek, épp ideje volt kivenni a szabadnapjaimból párat, hogy végre elfelejtsem azt, hogy egyedül lakok és újra megcsapjon az utazás szele. Na, ez össze is jött az egy hetes kis északi kiruccanásból. Most úgy érzem, újra bízok az emberekben, és kedvem van látni, itt lenni, újat tapasztalni és azt megismerni.


Mivel jogsim és kocsim sincs, buszra szálltam, hogy az északi provincia, -és talán egész Új-Kaledónia állítólag legszebb helyére, Hienghene-be utazzak. Minden reggel eltekerek a buszállomás előtt, szembe ötlött már, hogy a buszok modernek, mint nálunk a távolságiak, de a jegyek ára és a tény, hogy kerékpárt is szállíthatunk rajtuk minden probléma nélkül még szimpatikusabbá tette őket. Így biciklistül-sátrastul (utóbbi nemrég érkezett ide otthonról egy mohácsi lánnyal, aki pont ide repült dolgozni pár hónapra és pont egy gimibe jártunk) felpattantam a buszra és röpke hat és fél óra múlva egy más világban találtam magam.

A bicikli megsínylette az utazást, bár nem tudom, hogy a váltó a csomagtartóban ment-e tönkre vagy az első pár emelkedőn. A fékek viszont nagyon jól fogtak, hiszen kora reggel javíttattam meg őket. Túl jól fogtak...ha nem tekertem, akkor is fékeztek, így baromira felhúztam magam egy óra után, főleg, hogy nem találtam a kempinget. Lehúzódtam egy kis kunyhóhoz megkérdezni, hogy túlmentem-e és egyből profitáltam a lehetőségből, és kilazíttattam a fékeket. Most már gurulhattam, csak az első fék fogott haloványan, a haladásban semmi nem akadályozhatott. Jól éreztem, a kempingen már rég túlmentem, így visszafordultam. Most a lejtők jobban leizzasztottak, mint az emelkedők.

A kempingbe érve egyből rácuppantam a borsókonzervemre, amiért mindenki hülyének nézhetett körülöttem. Egy hatvan év körüli férfi viszont megszólított, hogy mi járatban és beszélek e angolul. ŐŐ hirtelen én magam sem tudtam eldönteni. Na, ő volt Jacob, az amerikai öreg hippi, aki iderepült 50 napra, mert véletlenül rábökött Új-Kaledóniára a térképen. Meghívott reggelire kávézni a sátrához. Egy kávéra nem lehet nemet mondani.

Ezután mindennap csináltunk valamit együtt, és bár néha nehéz és zavaró volt, hogy előre megtervezett programjaink voltak, végül minden jól sült el, és olyan dolgokba botlottam, amikbe egyedül lehet, hogy nem - bár ki tudja, hogy egyedül merre jártam volna...
1.JPG
Jacob, aki nagyon fura nevetést adott ki, miközben a kagylókat a fülére próbálta.
2.JPG
...és aki minden kis út menti standnál megállt nézelődni és vásárolni. A pénzt egy kis dobozban kellett hagyni az áruk mellett. Micsoda bizalom.
Jacob állandó lakhelye Idaho államban van, ám sok időt tölt az általa épített Hawaii faházában. Onnan repült Új-Kaledóniába, hogy felfedezze ezt a kis dél Csendes-óceáni szigetet. Ő már három hete a kempingben lakott, így jól ismerte a környéket, s felajánlottam, hogy elvisz Pouébo-ba, mai kb negyven km-re volt, hogy bemutasson egy helyi szobrászbácsinak, akit nagyon megkedvelt, csak nehezen tudtak kommunikálni. Így lettem fordító, cserébe pedig kaptam a fuvarokat. Meghívást kaptunk a törzs jamgyökér ünnepére, ahol aztán volt terülj-terülj asztalkám, fürödtünk vízesésekben és ellátogattunk egy falusi fesztiválra is.
3.jpg
Esti séta a kempingből
4.JPG
Tao vízesés
5.JPG
Életem első fürdése egy vízesésnél, de nem az utolsó:)
6.JPG
Az útszéli szobrok a könnyen faragható 'szappankőből' készülnek. 
7.JPG
Az elismert kanak szobrásszal, Narcisse-szal. Műhelyét háromszor is meglátogattuk, ő pedig szívesen mesélt az életéről, díjairól, és országáról.
8.JPG
Bac de Ouaieme. Az utolsó ilyen köteles komp Új-Kaledóniában 
9.JPG
Elmentünk "halászni". Épp a parton napoztam, mikor megláttam Hippo-t halászni, így feltettem neki néhány kérdést. Ő elhívott, hogy majd megtanít halászni. Ebből az lett, hogy miután feltört nekem macsétával néhány kókuszt, elmentünk hozzá, fogott pár lehűtött sört, és elvitt erre a kilátóhelyre. Útközben közölte, hogy csak kanak jogosítványa van (vagyis tud vezetni, de nincs róla papírja:)) Itt elmesélte, hogy a helyieknek Hienghene híres turistalátványossága, ez a tojós tyúk formájú szikla az óceánban nem egy kotlós csirke, az első ideérkező fehérek kezdték csak el "poule cuveuse"-nek hívni. A hiengheniek "puhra"-nak nevezik, ami a gyökereikre (les racines) utal. Hippo a nap végén a mélyhűtőjéből halászott nekem egy naaagy halat, amit másnap Jacob-bal finomra sütöttünk.
10.JPG
Pouébo DK fesztiválja. Meg lehetett tanulni az errefelé divatos pálmalevélből való fonást. Készültek fejdíszek, kosarak, dísztárgyak.
11.JPG
Anne, egy nagyon szimpatikus Ouvéa-i kórustag. A szigeten, ahol lakik éneket tanít gyerekeknek. Nagyon meglepődtem, mikor a magyar népdalokról kezdett beszélni, ugyanis annyira érdekli különböző népek népzenéje, hogy időnként mindegyikbe belehallgat. Megállapította, hogy nálunk az egyszólamú népdalok az elterjedtek, míg az ő kultúrájukban az énekek polifonikusak. Ezt követte a felismerés, hogy az ő nyelvükben rengeteg angol eredetű szó van jelen. Elég jól elszórakoztunk fonogatás közben: megpróbáltuk összegyűjteni a lehető legtöbb angolból átvett szót az Ouvéa szigeti 'iaai' nyelvből. Pl. söpörni: brum (az angol 'broom' söprű szóból, vaj: bacsa (az angol 'butter' szó fonetikus változata). 
12.JPG
'Fete des ignames'. A jamgyökér a kanakoknál a férfit szimbolizálja. Kezdetektől alaptápanyagnak számít a szigeten ez az ízben krumplihoz hasonlító gyökér. Minden évben tisztességesen megünneplik  a törzsekben a szüretet. Banánlevekre fektetve külön kupacokba helyezik a családok adagját. Jacobbal mi is kaptunk egy adagot a hosszú sor végén, amit külön megtiszteltetésnek éreztünk.
13.JPG
A munkamegosztás példaszerűen működött: mindenkinek megvolt a feladata, gyorsan és hatékonyan elintézték csoportokban a főzést, mosogatást, így a szórakozásra is jutott idő.
14.JPG
Utolsó két napra átköltöztem egy másik kempingbe, hogy kiolvassam a könyvemet:)
15.JPG
Bár biciklit is vittem, az egy hét alatt szerintem 60 km-nél nem tekertem többet. De megérte, mert akkora szabadságot ad, ha van az embernél egy kerékpár és senkire nem kell várni, ha elindulnál, vagy az érzés, mikor az utolsó nagy lélegzetvétel után kapkodva felérsz a hegy tetejére, s folyik rólad az izzadság, de tudod, hogy lefele menet úgyis megszáradsz, és a nehezén túl vagy, semmiféle kutya nem tud guruláskor utolérni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helian.blog.hu/api/trackback/id/tr9512016861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.