a Helian NaTour Utazási Iroda blogja

Útitippek, történetek...

Útitippek, történetek...

Toszkán kalandok– kerekezés a borok hazájában

A Chianti

2018. március 27. - Helian

Az első kerekezős napunk a híres Chianti útvonalon halad végig, érintjük Radda in Chiantit, Gaiole in Chiantit és természetesen nem hagyjuk ki a híres kastélyt – Castello di Broliot sem, amelynek utolsó tulajdonosa a híres vasbáró ugyancsak érdemeket szerzett ennek a bornak a kialakulása kapcsán.

img_8102.JPG

Ahogy elindulunk a kerékpártúránkon az első néhány száz méter bizony megizzasztja a résztvevőket, mert fel kell jutnunk Pianellából a Chinati útvonalára, ez egy igazi strada bianchi – fehér út – amely már többé kevésbé szintben megy a csodálatos villák, borászatok és szőlők között.

img_8131.JPG

Radda in Chianti az első híres település az útvonalunkon, amelynek a története hasonlóan kezdődött, mint errefelé a legtöbb településé „…már az etruszkok idejében…” valóban, a bortermelés már több mint 2000 éve, már az etruszkok idejében is jellemző volt itt. Az 1200-es évek közepén itt volt a Chianti Liga központja, és fontos szerepet játszott a két városállam Siena és Firenze vetélkedésében is. Az 1600-as években már exportáltak innen borokat a „Ködös Albionba”…tehát a történelem szinte tapintható, és a borokat pedig kóstolni kell. Meg is tesszük itt egy hangulatos kis borozóban a főtéren, ez pedig nem okoz gondot a kerekezés folyamán, mert a városka felfedezésére hagyunk időt.

img_8137.JPG

A fejben a szédülés elmarad, ha volt is, csak a jó kedély marad meg. A városháza itt a 14. században épült, de a keskeny kis sikátoros utcácskák meg egy jó fagyi ugyancsak feledteti az emelkedőket, amivel ide felkapaszkodtunk.

img_0276.JPG

Gaioleba már egy hosszú lejtővel érünk, amely fontos állomása a híres l’Eroica kerékpáros versenynek (erről egy következő írásban fogok részletesebben írni), majd következik a „feketeleves” - kapaszkodó a Ricasoli család kastélyához, amely már 800 éve az ő birtokuk.

img_8194.JPG

Itt élt és alkotott a híres „vasbáró” – aki egy ideig Toszkána főkormányzója és hm…”diktátora” volt, a chianti összetételének megalkotója is egyben.

img_8210.JPG

Ő rögzítette, hogy a bornak 70 %-ban Sangioveséből, 15 %-ban Canaiolo neróból, és 15%-ban pedig Malvasia del Chiantiból, kell állnia. A keverés értelme az, hogy a sangiovese más szőlőfajták hozzáadásától intenzív színű, aromagazdagabb, ugyanakkor már fiatal korában is kellemesen fogyasztható legyen. Ma is ez Olaszország leghíresebb bora, amellyel egész Toszkánában találkozhatunk. Jobb években több mint 1 millió hektoliter Chiantit palackoznak és exportálnak a világ minden szegletébe. Háromévnyi tárolás után a palackon már feltüntethető a riserva szó. A chianti riserva vagy classico riserva 16-19 fokos hőmérsékleten (azaz a klasszikus szobahőmérsékleten) a legjobb, míg a fiatalabb évjáratok kissé hűvösebben, 13-16 fokon nyújtanak igazi élvezetet.

A chianti liga jelképe a fekete kakas, amelynek története is van ám…Azt már említettem, hogy a Német-Római császárt támogató Siena és a pápaiakhoz húzó Firenze évszázadokon át vetélkedett egymással a regionális hatalomért és befolyásért. Végül Firenze került ki ebből győztesen, de ebbe az 1348-as pestisjárványnak is köze volt, amely a várost szinte elnéptelenítette. Tehát, amikor a két harcoló fél belefáradt a folytonos csatározásokba úgy döntöttek, hogy diplomáciai úton oldják meg a vitás kérdéseket. A megállapodás értelmében -az érintett városok képviseletében - két lovag hajnalban elindul kakasszóra az ellenfél városa felé. Ahol találkoznak, ott lesz majd a két köztársaság határa. A firenzeiek egy fekete kakast szereztek, amely korábban kezdett kukorékolni, mint a Sienaiak fehér kakasa,  így az ő lovagjuk  hamarabb indulhatott, mint sienai riválisa. Emiatt a firenzei lovag sokkal több útra volt képes a találkozásig Siena felé, lehetővé téve a Firenzei Köztársaság számára a lehető legtöbb Chianti terület bekebelezését. Azóta a Chianti ligának a fekete kakas a jelképe, amely egyébként is a Firenzeieket támogatta.

img_0299.JPG

Castellóbol gyönyörű úton gurulunk egészen Pianelláig vissza, amely a mai nap megkoronázása.

 img_8221.JPG

 Ha érdekel a túra, akkor ide kattints:

http://helian.hu/index.php/component/eventbooking/?task=view_event&event_id=285&Itemid=179

A bejegyzés trackback címe:

https://helian.blog.hu/api/trackback/id/tr3613783776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása