Ötven évvel ezelőtt indult útjára a Föld Napja mozgalom. Ma egy ránk szakadt világjárvány árnyékában – amikor sokan azt gondolják, hogy ezt mi idéztük elő a környezetpusztító magatartásunkkal különösen aktuális arra gondolnunk, miképpen is kell átértelmezni az életmódunkat, és kell-e egyáltalán?

Mi ezt természetesen a turizmus kapcsán próbáltuk kicsit újra gondolni. Mi várható a koronavírust követően? Visszakapjuk-e a régi kényelmes és biztonságosnak hitt életünket, és szokásainkat? Megmarad-e az utaztatás olyannak, mint amilyen volt? Kell-e nekünk tömegturizmus, lesznek-e olcsó fapados járatok, egyáltalán normális-e ez? Lesznek-e luxus hajóutak, fenntartható-e ez a típusú turizmus, ha arra gondolunk, hogy egyre nagyobb tömegek kapcsolódnak be a turizmusba? Meddig lehet még ezt a szektort növekedési pályán tartani, és egyáltalán szabad-e ezt a növekedést fenntartani?

Ötven évvel ezelőtt a Föld Napján amikor eltemettek egy Ford gépkocsit a lelkes fiatalok, hogy jelezzék, a légszennyezés miatt hamarosan vége lesz az emberi civilizációnak, tehát tenni kell valamit, állítsuk meg motorizációt, más problémákat jeleztek a tudósok mit ma.

Éhínségeket, elszennyezett folyókat és levegőt vizionáltak, túlnépesedést. Azóta az emberiség száma jelentősen emelkedett a gépjárművekről nem is beszélve, és kialakult a tömegturizmus. Korlátozásokat vezettek be városokban, nemzeti parkokban, gyalogtúra útvonalakon, mert néhány helyszínen már kezelhetetlenné vált a látogatók tömege.

Kitalálták az ökoturizmust. Ez már nagyon progresszívnak tűnt, hiszen benne volt a helyi közösségek támogatása, benne volt a környezetért felelősséget vállaló utazás, a természeti környezet látogatása. Mi is emellett tettük le a voksunkat. Sokkal vonzóbbnak és környezetbarátnak tűnt elutazni egy Nemzeti Parkba Costa Ricába, vagy Új-Zélandra, mint egy hetet pörkölődni a tengerparton Bibionéban, vagy lógni a Ramblason Barcelonában? Sajnos kiderült, hogy ezzel sem teszünk egyértelműen jót a bolygónak. Egyrészt nem lehet, és szabad tömegeket vinni egy érzékeny és törékeny természeti környezetbe (pl. a hegyi gorillák látogatása Ugandában), másrészt ekkor is repülőkre ülünk, és hozzájárulunk a károsanyag kibocsátáshoz, szennyezzük a légkört stb. Igaz, enélkül nem biztos, hogy jutna elég forrás ezeknek a parkoknak a fenntartására, és az ottani közösségek lehet, hogy ismét rákényszerülnének a pusztításra a megélhetés fejében.

A legújabb trend a fenntartható, - sőt újabban a felelősségteljes turizmus. Ez már majdnem azt mondja, hogy jobb, ha otthon maradunk, de legalább kerüljük a hosszú távú utazásokat, a repülőgépek használatát, csökkentsük a károsanyag kibocsátást, olyan emléktárgyakat vásároljunk, olyan ételeket fogyasszunk, amelyek helyben készültek, sőt a hozzávalók is helyben készültek, és csökkentsük a környezeti terhelést!

Gondolkodjunk kicsiben, ebbe nem fér bele, hogy egy közepes vacsora áráért felpattanunk egy fapados járatra és „kiugrunk” Milánóba egyet vásárolni, vagy elmegyünk egy koncertre Bécsbe vagy Londonba. Ez inkább szól arról, hogy a nemzeti Park által előírt szabályokat betartva evezzünk egyet a Dráván, majd üljünk be egy helyi kisvendéglőbe ebédelni, és szálljunk Józsi bácsi parasztházában éjszakára, és az ő általa nevelt disznóból készült kolbászt, vagy a tyúkjai által tojt tojást reggelizzük, az ott termett zöldségekkel, esetleg vadnövényekkel. Ehhez azonban kellenek az ilyen szolgáltatók, akik szintén figyelnek erre, és megvan hozzá a tudásuk is, lehetőségük szándékuk, hogy ilyet nyújtsanak a piacon.

Sajnos a fenntartható turizmus főleg nálunk még gyerekcipőben jár, és nagyon sok környezeti nevelés szükséges, ahhoz, hogy a fiatal generáció is maga mögé dobja a számos elektromos kütyüt, és menőbb legyen az Ormánságban bringázni egyet, mint Amszterdamban lógni vagy a menő sícuccban suhanni a Tiroli lejtőkön telente.

A legnagyobb ökológiai lábnyoma a luxushajózásnak van, ha csak egy ágazatot ki lehetne írtani a turizmusból, ezzel kellene kezdeni! Az európai vizeken közlekedő 203 luxushajó a tavaly előtti esztendőben 62 000 tonna, a tüdőrák és a savas eső esélyét növelő kén-oxidot bocsátott ki. Összehasonlításképp, az Európában regisztrált mintegy 260 millió autó ugyanezen időszakban 3200 tonna kén-oxiddal terhelte a környezetet.

Nem gondolom azonban, hogy a luxushajók tulajdonosai szánva bűneiket most majd rohannak és beolvasztják ezeket a monstrumokat. Maradnak és szennyeznek egészen addig, amíg lesz rá kereslet. Csak mi fogyasztók tudjuk ezt megakadályozni azzal, ha tudatosabbak leszünk, és nem utazunk el ilyen útra.

Két oka lehet, hogyha mégis megváltozik a turizmus a világjárvány okozta sokkból felébredve:

• Megdrágulnak a szolgáltatások (fapados járatok, általában a repülés stb.)
• A félelem tartósan megmarad

Utóbbi azt gondolom el fog tűnni és a lelkiismeretünk is megnyugszik, hacsak nem követik újabb még pusztítóbb csapások az emberiséget!

 Már annyi mindentől féltünk, és mégis növekedni tudott az ágazat.

A 70-es években egy „Kelet-Európai” turista kicsit félt az atomháborútól, jobban attól, hogy elveszik a határon a zokniba dugott 50 márkáját. A XXI század elején a ránk tört nagy szabadságban elkezdtünk félni a terrorizmustól. Merényletek Párizsban, Londonban, a Francia Riviérán.

Megszoktuk, és utaztunk tovább, mert az ember amióta emberré vált, mindig is utazott, és kereste a kalandokat. Aztán féltünk a migrációtól. Több utas aggódva kérdezte, hogy lehet-e utazni Ciprusra, milyen ott a migránshelyzet. Ez egy hazai specialitás.

Most félünk a koronavírustól, majd ez is el fog múlni, és újra fogunk utazni, hiszen az ember mindig is utazott - így népesítette be a földet.

Mindig kereste az újat, a jobbat, a szebbet, az élményt, a jólétet, a kalandot. A vérünkben van, így csak egyet tehetünk – legyünk tudatos utazók, és keressük a valódi, a helyi értékeket támogassuk a helyi közösségeket még akkor is, ha ez most még nem olyan menő, mint a 5th Avenue-n shoppingolni, vagy elutazni a Seychelles szigetekre, vagy a Maldív-szigetekre búvárkodni! Higgyétek el tudunk itt is rengeteg szépséget mutatni és élménnyel gazdagodni – mi ebben segítünk!